Április elején meg az amerikai Paramore zenekar új albuma. Nagy kedvenceim, főleg az énekes Hayley Williams miatt. A tizenévesek körében népszerű pop punk-kal futottak be, de zenéjükben megtalálható az alternative rock számos eleme is. Legnagyobb sikerük a 2009-es Brand New Eyes lemez volt, amivel szinte mindent vittek, díjak, első helyezések, világkörüli turné, twilight filmzene stb. Az azóta eltelt 4 évben kivált két alapító tag. Ők nagyon fontos láncszemei voltak a gépezetnek, ugyanis a dobokért és a szólógitárért feleltek. Emiatt is kiemelten vártam az új anyag hangzását, mennyire tudnak a megmaradt tagok a kilépők nyomába érni, illetve milyen színt hoznak be a zenekarba. Eddig sokat dícsért Zac Farro dobjátéka és Josh Farro szólóinak hiánya milyen űrt hagy maga után? A megmaradt tagok hangoztatták, hogy így hárman találták meg a zenekar igazi hangzását, olyan albumot tettek le az asztalra, amit mindig is szerettek volna. Tehát ma 3 tagból áll a formáció, de az albumon és a koncerteken is 2-3 gitárral és szintetizátorral is megsegítik a teltebb hangzást. Egy ilyen fiatal zenekar életében 4 év rengeteg idő, Hayley 20-ról 24évesre "nőtt", tudni lehetett, hogy ezt a tinipunkos vonalat nem lehet tovább vinni sokáig, vajon milyen átkötést használnak a zenészeink? És a másik fontos kérdés, hogy a két erős jellemű tag kiválásával mennyire billen a mérleg nyelve a nagyon domináns Hayley javára a lemezen, ami egyébként meglepően hosszúra sikeredett, egyes helyeken dupla LP-ként tüntetik fel (17dal), de a japán piacra még 2 bónusztrack is felkerült. Nézzük dalról dalra a lemezt.
1. Fast in My Car:
Egyből egy dal a volt tagok irányába, hogy hé! nélkületek is boldogulunk, és megyünk előre, de nincs harag. A dal egy jó, pörgős nyitódal, helyenként Yeahyeahyeahs-es vonásokkal, de még az előző albumok sémaja szerint épül fel.
2. Now:
Az első kislemezdal. Már januárban kijött, ekkor még semmit nem tudtunk a lemez többi részéről, de ma már kijelenthető, hogy messze nem ez a legerősebb a mezőnyben. Ez a 4 perc olyan bizonyításvágy annak, hogy ismét itt vagyunk, a jövő irányába megyünk továbbra is. Ahogyan az előző dalt, úgy ezt is le YYYs-ezték, de szerintem ez csak amolyan útkereső dal, és csak ebben a dalban válik idegesítővé a vokál. A dalt megfejelték még egy borzasztó klippel, amit én nem tudok hova rakni. A Paramore kevés ahhoz, hogy háborúkat hozzon fel, forradalmat indítson. Nekik szórakoztatni kell és a szívhez szóló szövegű rockdalokat kell írni. Viszonylag hamar rá lehet unni erre a dalra, semmi újat nem ad már 10 hallgatás után.
3. Grow Up: Na itt kezdődik a lemez. Szerintem még jobb lenne nyitódalnak, mint az első dal. Sőt szerintem simán mehetne kislemeznek is. (ha én jelölném ki melyik kislemezekez adnák ki, már rég megbukott volna jópár befutott zenekar :) ) Ez is a továbblépésről szól, néha fel kell áldozni, hátra kell hagyni olyan barátokat, akiket nem tudunk, illetve ők sem tudnak támogatni minket. Ez egy gyönyörű megkomponálása a banda megújlásának, és hangzásban már ez az új Paramore. A vokálok isteniek (főleg a refrénekben) Hayley ritmusa is lassult, már lehet vele énekelni az autóban, otthon a refrént artikuláltan is. Ez a dal már inkább power pop, mint punk, de ezt cseppet sem bánjuk, látva a mai Hayley-t, jobban áll neki ez a stílus.
Daydreaming:
És folytatódik a sor egy elszállós, álmodozó darabbal. Williams hangja a verzékben már nincs alátámasztva és ez is erősíti a téma bizonytalanságát. Jó énektéma, de csak szinte ez viszi a hátán ezt a számot, ráépül az egész dal. Több külföldi kritika is megjegyezte, főleg akiknek nem tetszett a lemez, hogy Hayley akár lehetne egyszemélyes produkció is, annyira nem érdekes ki van mögötte.
Interlude_ Moving on: ukulelés, tábortüzes session.
Aint It Fun:
Újabb stílus bevitele a szoftverbe. Énekesnőnk a mély délről származik, tehát nem csoda, hogy szereti a fekete zenét, ez a dal egy az egybe fekete a torzított gitárt leszámítva. A hangja ismét tökély. A dal pedig azokról szól, akik önmagukba szerelmesek és nem képesek saját árnyékukon túl látni. De ezek az emberek valójában egyedül vannak, ezért építettek ki egy énközpontú világot, ennek észlelésében próbál segíteni Hayley az elveszetteknek. Sőt még a végén egy egész gospel kórust is bevet, ami gyökeres ellentéte a korábbi albumokon előforduló kaliforniai surf punk daloknak. Szerintem jó szám, igaz megint Hayley a felelős a hangzásért.
Part II:
Az anyag felénél elérkeztünk az eddigi track-ektől elütő dalhoz. De ha jobban odafigyelünk akkor nem üt el a korábbi albumok hangzásától. Sőt, a Part II felfogható a Let the flames begin folytatásának is, hiszen a nyitósoruk ugyanaz. Ezt a dalt biztos a legtöbb Paramore fan szeretni fogja. Altrockos, zúzós is, visszahozza a zenekar régi arcát. És azért is jó darab, mert a dob és a gitár is előtérbe kerül, és ráadásul jó ötletekkel gazdagítják a dalt, végre Hayley is háttérbe szorul kicsit. Van benne Decode-os beütés is, olyan jó darkos riot szagú dal
Last Hope:
Egyik kedvencem. Egy önvallomással nyit: "I don’t even know myself at all I thought I would be happy by now But the more I try to push it I realize gotta let go of control Gotta let it happen"
A jó dalok egyik első szabálya, hogy legyél őszinte. Ebből süt az őszinteség, Hayley kitárja a szívét. A felnőtté válás útján át kell esnünk jó pár csalódáson sajnos, és ezeket tudni kell feldolgozni, mert enélkül nem fejlődünk, kontrollálni nem tudunk mindent, néha hagyni kell, hogy a dolgok menjenek a maguk medrében. A refrénig fokozatosan épül fel, a hangja az elején gyenge, az egész egy kisszobai kinyilatkoztatásból nő ki egy stadionszámmá. Hayley dalszövegei egyre jobbak lesznek lemezről lemezre. A Last Hope is az új Paramore irány üdvöskéje.
Still into You:
A 2. single. Nem hittem a fülemnek, amikor ez lett a második dal, amit felküldtek a slágerlistákra. Oké, dallamos, de ez tényleg egy chewing gum pop. Sőt, az eddig dícsért dalszöveg is kicsit bugyutára sikerült. Azonban, ha ezektől elvonatkoztatunk, akkor egy egész jó kis egynyári sláger lehet belőle. Mo-n tuti nem :) A Billboard Hot 100 listára nem került fel, de a Hot rock songs listára igen, ahol nem tud megragadni, a 12. helyen kezdett, majd 3 hét múlva a 21.-en áll. Kicsivel jobb eredményt ért el, mint a nyitódal... De hát ez messze van az elvártaktól és a nagy paramore sikerektől. Szerintem ettől függetlenül nem fognak a süllyesztőbe kerülni, van akkora tehetség még ez a 3 fős csapat is, hogy érjen el sikereket, de slágerek nélkül ilyen fiatalon nem sokan húzzák a szakmában. Nem lehet mondani, hogy rossz producerekkel dolgoztak volna, csak most ez ilyen útkereső lemezre sikerült. A Still Into You klipje is igazi tinis, rózsszín lett. Mondjuk ehhez még illik is, de Hayley antiAvrilLavigne státusza ezzel ledőlt, sőt Avril szinte keményebb, mert amikor őt utoljára ágyban láttam, akkor legalább másnapos volt és elhagyta a fasziját. De Hayley megjelenése, puszta látványa viszi a hátán a produkciót és önkéntelenül csodáljuk Williams-et a replay nyomogatások közepette. Azért a refrén kifejezetten jóra sikerült.
Anklebiters:
Innentől fogva már látványosan hullámzó a lemez teljesítménye. Ez a dal inkább fért volna fel valamelyik korábbi anyag b oldalán. Bár nem emlékszem, hogy korábban használták volna ennyiszer a cimbalmokat, mint itt. Röviden: dal, arról, hogy ne törődj mit gondolnak mások.
Interlude: Holiday
Gimis végzősők, éppen aktuális. Utána nyaralás a parton. Egy kis feelgood ukulele session. Ezektől a kis akusztikus daraboktól lesz alternatív a lemez stílusa :) Ez a legjobb a 3 akusz dal közül.
Proof:
Jön a végjáték, és emeljük a lécet. Kíváló dal, van benne Paramore-os dinamika, viszont már az érettebb hangzás, hadarás nélkül, egész jó dobbal és hangszereléssel, persze Hayley hangja nélkül mit sem érne az egész. Ennyire játékos még sosem volt, és ennyire szexi sem mint itt. Bárki rávágná a 'yes'-t amikor édeskésen kérdezi hogy 'Do you love me? 'or you gotta do is say yes'. Ebbe nem lehet belekötni, elférne a korábbi lemezeken is.
Hate to See your Heartbreak:
Midtempo és ballada között lavírozó dalocska. Ez is jó-jó, de ha azt nézzük, hogy nem Hayley Williams a zenekar neve, hanem Paramore, akkor talán érthető, hova akarok kilyukadni. Például az All I Wanted is you-ban is volt egy odabaszós szóló, megfejelve Hayley teljesítményét. Itt inkább vonósokat látunk, meg Sting fejét imbolyogni a levezető részben.
(One of those) Crazy Girls:
Ez viszont megint egy erősebb darab. Kicsit ötletesebb minden téren. Igazi csajos szám. Csalódunk szerelmünkben, de nem akarjuk elengedni. Olyan gyönyörűen énekel, hogy öröm hallgatni. Egy jól felépülő dal, szerencsére nem a hárompercesek szisztémája szerint, hanem ahogy kell egy jó dalt, ennek rendje szerint csak 2 perc után kapunk egy refrént, ami lehet, hogy nem is refrén, hanem egy verze. A végére már Hayley is egy lesz azok közül az őrült csajok közül.
Interlude: I'm not angry anymore:
Újabb ukulelés break
Be Alone:
Az album végén újra utat kap az alteres, punkosabb vonal. Riot-os hangzás, szerintem koncertre összeér ez a dal. De megjegyezném, hogy hiába készült 4 évig a lemez, sokszor olyan, mintha mégsem lenne teljes, talán a kivált tagok miatt? Ezt már nem tudhatjuk meg, de egy ilyen dal a Riot-on húzó lett volna, itt már az elfáradt anyag végére jutott.
Future:
És itt jön egy meglepetés. Egy olyan próbálkozás, amit még nem hallottunk tőlük korábban. Persze ez is csak egy B-dal, de érdemes többször meghallgatni, mert a második felére már már hard rock nóta válik belőle, de inkább maradjunk a new wave-nél, ami azért pozitív. A Future és a part 2 mindenképpen újító szándékú, előre mutató dalok, de valószínűleg komoly befolyást nem szerez ez az irány a Paramore jövőbeni életében sem. Jó, hogy itt vannak, a rockosabb vonalt szeretők szeretni fogják, és megmaradnak a zenekar mellett, azonban ez a lemez vízválasztó lesz sokaknak, főleg aki már felnőtt a Brand New Eyes óta és eltávolodott a zenekartól az utóbbi pár évben, nem hiszem, hogy őket visszahozná egy érettebb Paramore, mert a zene első hallásra nem lett érettebb, második hallásra pedig puhább lett mint a korábbi albumok. Harmadik hallgatásra pedig körvonalazódnak az új kedvencek azoknak, akik továbbra is kitartanak a kedvenc ex-tini punk együttesük mellett. Mert ez a Paramore jó, és Hayley tehetsége még sokáig továbbviszi az együttest, vagy saját karrierjét. Meglátjuk.
Addig is, Június közepén Paramore koncert a Budapest Park-ban
