dec
30

playlist 2013

Címkék: best of playlist dalok favs 2013 | Szerző: A. Dalton | 1:43 pm

Évzárásként a u2 blogon indított év végi összefoglalót átmentve alább találhatjátok az idei kedvenceimet. Először az albumokat veszem sorra. Idén volt jó pár olyan kedvelt banda, akik kijöttek új albummal, tehát a várakozás nagy volt, viszont az eredmény sok esetben elmaradt a várttól. Nem ragaszkodtam csak a 2013-ban kiadott lemezekhez, inkább azokat rakom be amelyeket idén ismertem meg és szerettem hallgatni őket.

Elsőként az Animát fedeztem fel újra magamnak. Eddig csak pár dalt ismertem, a kedvenc album a Tedd a napfényt be a számba 2010-ből. Kulcsdal. Mondjál még egy közhelyet. Végig ez ment januárban

Aztán ott a Pure Love. Az énekes egy hardcore bandával hagyott fel, hogy egy sima rockandroll projektet kezdjen el, és nekem ez a lemez lett az év rock albuma. Az egész album nagyon erős, szinte nincs is üresjárat, remek pörgős dalok és dallamos balladák váltják egymást. Kulcsdal: Bury my bones

Maradjunk rockvonalon. Másik magyar grupp a Junkies idén egy fantasztikus rocklemezzel került fel a populárisabb zenéket kedvelők térképére. Az öreg punk-ok persze fanyalognak, de ez a lemez egy fasza áttörés a zenekar életében, és a legjobb magyar lemez lett idén. Kulcsdal: A szerelmedtől lettem ilyen

Eljött az első anyag ami nem ebből az évből van, sőt még nem is ebből az évezredből. Aphex Twin IDM alapító klasszikusa idén került fel a képzeletbeli hall of fame előadóim közé. Az album a selected ambient works 85-92
Kulcsdal: Ageispolis

Nagyon vártam a Black Rebel Motorcycle Club idei anyagát, főleg úgy, hogy el is mentem értük a gasometerbe, de a 2013-as lemezük kicsit gyengébben sikerült, mint a korábbiak ezért nem rakok be a playlistbe tőlük, csak megemlítem őket, mint a Wavves tavalyi anyagát, amin a demon to lean on egy fantasztikus szerzemény.Úgy, mint Avril Lavigne-t is, aki 2011-ben egy nagyszabású lemezt hozott ki, de maximum az anyag első 5 dala érdemel említést, róla a Smile nyerte el szívemet.

David Bowie-t külön kiemelném, ennyi idősen egy őrületes lemezt hozott ki, erős szövegekkel, néhol egész jó dalokkal is. Kulcspont: Where are we now, óda Berlinhez. Szívemben őrzöm azt a várost és annak pár lakóját. főleg a berlini lányokat.

A könnyebben fogyaszthatóak közül a MS MR pár dala hozta el az élményt idén. Kulcsdal: Hurricane

A Nirvana 1993-ban adta a világ egyik legjobb élő fellépését az Unplugged in New Yorkkal. Kulcsdal: Come as you are

Aztán az idei év egyik abszolút favoritja a Paramore albuma, amin az aktuális érzelmi világhoz mindig lehet választani egy dalocskát. éppen a legjobb: Grow up

Robbie Williams 2012-ben is, 2013 végén is kijött új albummal. A legutóbbival még nem volt időm foglalkozni, a swinges vonulat egyébként sem az esetem, viszont az előző lemez remek producerek által lett összerakva és az eddigi kedvvenc robbie lemezem lett. Kulcsdal: Be a boy

Az idei év másik nagy felfedezettje a The Raveonettes. Legutóbbi lemezük koncertjén a38-on kedveltem meg őket.  Egyszerűen fantasztikus lemezei vannak, kicsit egy kaptafa, de attól még egy követésre érdemes formáció. Kulcsdal: The Enemy

A top5 zenekaraim között levő Yeah Yeah Yeahs is új anyaggal jött idén, de sajnos ezzel most nem váltották meg a világot. Kicsit bensőségesebb lett, talán maguk szórakoztatására hozták létre a lemezt, illetve Karen O talán öncélúan gyártott dalokat a lemezre. Egy jó közepes, a lemez hangulata remélem nem vetíti előre a csapat feloszlását, mert a tagok mostanában többet törődnek már projektekkel, mint sajáttal. A turnéjuk is elég vékonka volt, Berlin volt a legközelebb hozzánk, nem mentem el. bánom. kulcsdal: 

A pixies idén tért vissza, még nem jött ki új lemez, voltak a bécsi gasometerben is, a csaj tag aztán mégis kivált, a Bagboy nem rossz próbálkozás, de még messze vannak régi fényüktől.

ESTR Operate is felkerült. A csaj egyszerűen gyönyörű. A hangzás pedig friss, ropogós, szexi. 

A Daft Punk-ra is sokat kellett várni. A lemezüket decemberben vettem elő examinálásra. és hú, ez jó lett, megérte várni. persze a színvonalhoz nagyon kellett pharell williams. kulcsdal: Touch

A fancy dress party mi ez az idő száma is felkerült volna, ha fent lenne spotify-on. A márciusi havazás során égette belénk prünytyögős zenéjét egy életre. 

Az idei év új előadója egyértelműen Lorde. La Roux-i magasságokban szállította a slágereket lemezén. Fenomenális és szexi 17 éves. Mi lesz ebből a csajból? Kulcsdal: áh, itt kulcsdalok vannak kisbarátaim: Royals, 400 lux és White Teeth Teens. Az év albuma, lemeze, korongja, anyaga, csaja, hangja, zenéje. 

És Lykke Li is feltűnt az eseményhorizonton. Úgy voltam vele, ha már egy olyan fasza dalt tudott gyártani, mint az I follow, akkor van még ott más is. A wounded Rhymes 2010-es anyaga nálam 2013-ra érett be: I know places

Másik megtalált kincs a San Cisco könnyed ausztrál szörfpopja. Ez már újra 13-as lemez. Kulcsdal: Stella

Egy dal, ami rengeteget jelentett számomra, amikor meghallottam egy pubban Észtországban. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen dalt bárhol is lejátszanának. De megtették maguktól én meg örültem: Starsailor: Alcoholic
dal 2001-ből

Aztán itt van 2012-ből a Just Tell Me That You Want Me, The Fleetwood Mac tribute albuma eszméletlen jó feldolgozásokkal. Egy szürke vasárnapon még jobban befordulsz:) Kulcsdal: Gypsy

A végére maradt talán a második legjobb előadó 2013-ból, a Wild Nothing. Dream pop koronázatlan királya, remek dalokkal, szerelmi bánatra, álmodozásra. Az empty estate idei, nem rossz, de a 2012-es nocturne még jobb Kulcsdalok: Body in Rainfall, Only Heather

Azt hiszem ennyi, ha valami eszembe jut még adok hozzá. Boldog 2014-et mindenkinek!

máj
6

Április elején meg az amerikai Paramore zenekar új albuma. Nagy kedvenceim, főleg az énekes Hayley Williams miatt. A tizenévesek körében népszerű pop punk-kal futottak be, de zenéjükben megtalálható az alternative rock számos eleme is. Legnagyobb sikerük a 2009-es Brand New Eyes lemez volt, amivel szinte mindent vittek, díjak, első helyezések, világkörüli turné, twilight filmzene stb. Az azóta eltelt 4 évben kivált két alapító tag. Ők nagyon fontos láncszemei voltak a gépezetnek, ugyanis a dobokért és a szólógitárért feleltek. Emiatt is kiemelten vártam az új anyag hangzását, mennyire tudnak a megmaradt tagok a kilépők nyomába érni, illetve milyen színt hoznak be a zenekarba. Eddig sokat dícsért Zac Farro dobjátéka és Josh Farro szólóinak hiánya milyen űrt hagy maga után? A megmaradt tagok hangoztatták, hogy így hárman találták meg a zenekar igazi hangzását, olyan albumot tettek le az asztalra, amit mindig is szerettek volna. Tehát ma 3 tagból áll a formáció, de az albumon és a koncerteken is 2-3 gitárral és szintetizátorral is megsegítik a teltebb hangzást. Egy ilyen fiatal zenekar életében 4 év rengeteg idő, Hayley 20-ról 24évesre "nőtt", tudni lehetett, hogy ezt a tinipunkos vonalat nem lehet tovább vinni sokáig, vajon milyen átkötést használnak a zenészeink? És a másik fontos kérdés, hogy a két erős jellemű tag kiválásával mennyire billen a mérleg nyelve a nagyon domináns Hayley javára a lemezen, ami egyébként meglepően hosszúra sikeredett, egyes helyeken dupla LP-ként tüntetik fel (17dal), de a japán piacra még 2 bónusztrack is felkerült. Nézzük dalról dalra a lemezt.

1. Fast in My Car:
Egyből egy dal a volt tagok irányába, hogy hé! nélkületek is boldogulunk, és megyünk előre, de nincs harag. A dal egy jó, pörgős nyitódal, helyenként Yeahyeahyeahs-es vonásokkal, de még az előző albumok sémaja szerint épül fel.

2. Now:
Az első kislemezdal. Már januárban kijött, ekkor még semmit nem tudtunk a lemez többi részéről, de ma már kijelenthető, hogy messze nem ez a legerősebb a mezőnyben. Ez a 4 perc olyan bizonyításvágy annak, hogy ismét itt vagyunk, a jövő irányába megyünk továbbra is. Ahogyan az előző dalt, úgy ezt is le YYYs-ezték, de szerintem ez csak amolyan útkereső dal, és csak ebben a dalban válik idegesítővé a vokál. A dalt megfejelték még egy borzasztó klippel, amit én nem tudok hova rakni. A Paramore kevés ahhoz, hogy háborúkat hozzon fel, forradalmat indítson. Nekik szórakoztatni kell és a szívhez szóló szövegű rockdalokat kell írni. Viszonylag hamar rá lehet unni erre a dalra, semmi újat nem ad már 10 hallgatás után.

3. Grow Up: Na itt kezdődik a lemez. Szerintem még jobb lenne nyitódalnak, mint az első dal. Sőt szerintem simán mehetne kislemeznek is. (ha én jelölném ki melyik kislemezekez adnák ki, már rég megbukott volna jópár befutott zenekar :) ) Ez is a továbblépésről szól, néha fel kell áldozni, hátra kell hagyni olyan barátokat, akiket nem tudunk, illetve ők sem tudnak támogatni minket. Ez egy gyönyörű megkomponálása a banda megújlásának, és hangzásban már ez az új Paramore. A vokálok isteniek (főleg a refrénekben) Hayley ritmusa is lassult, már lehet vele énekelni az autóban, otthon a refrént artikuláltan is. Ez a dal már inkább power pop, mint punk, de ezt cseppet sem bánjuk, látva a mai Hayley-t, jobban áll neki ez a stílus. 

Daydreaming:
És folytatódik a sor egy elszállós, álmodozó darabbal. Williams hangja a verzékben már nincs alátámasztva és ez is erősíti a téma bizonytalanságát. Jó énektéma, de csak szinte ez viszi a hátán ezt a számot, ráépül az egész dal. Több külföldi kritika is megjegyezte, főleg akiknek nem tetszett a lemez, hogy Hayley akár lehetne egyszemélyes produkció is, annyira nem érdekes ki van mögötte. 

Interlude_ Moving on: ukulelés, tábortüzes session. 

Aint It Fun:
Újabb stílus bevitele a szoftverbe. Énekesnőnk a mély délről származik, tehát nem csoda, hogy szereti a fekete zenét, ez a dal egy az egybe fekete a torzított gitárt leszámítva. A hangja ismét tökély. A dal pedig azokról szól, akik önmagukba szerelmesek és nem képesek saját árnyékukon túl látni. De ezek az emberek valójában egyedül vannak, ezért építettek ki egy énközpontú világot, ennek észlelésében próbál segíteni Hayley az elveszetteknek. Sőt még a végén egy egész gospel kórust is bevet, ami gyökeres ellentéte a korábbi albumokon előforduló kaliforniai surf punk daloknak. Szerintem jó szám, igaz megint Hayley a felelős a hangzásért.

Part II:
Az anyag felénél elérkeztünk az eddigi track-ektől elütő dalhoz. De ha jobban odafigyelünk akkor nem üt el a korábbi albumok hangzásától. Sőt, a Part II felfogható a Let the flames begin folytatásának is, hiszen a nyitósoruk ugyanaz. Ezt a dalt biztos a legtöbb Paramore fan szeretni fogja. Altrockos, zúzós is, visszahozza a zenekar régi arcát. És azért is jó darab, mert a dob és a gitár is előtérbe kerül, és ráadásul jó ötletekkel gazdagítják a dalt, végre Hayley is háttérbe szorul kicsit. Van benne Decode-os beütés is, olyan jó darkos riot szagú dal

Last Hope:
Egyik kedvencem. Egy önvallomással nyit:  "I don’t even know myself at all I thought I would be happy by now But the more I try to push it I realize gotta let go of control Gotta let it happen"
A jó dalok egyik első szabálya, hogy legyél őszinte. Ebből süt az őszinteség, Hayley kitárja a szívét. A felnőtté válás útján át kell esnünk jó pár csalódáson sajnos, és ezeket tudni kell feldolgozni, mert enélkül nem fejlődünk, kontrollálni nem tudunk mindent, néha hagyni kell, hogy a dolgok menjenek a maguk medrében. A refrénig fokozatosan épül fel, a hangja az elején gyenge, az egész egy kisszobai kinyilatkoztatásból nő ki egy stadionszámmá. Hayley dalszövegei egyre jobbak lesznek lemezről lemezre. A Last Hope is az új Paramore irány üdvöskéje.

Still into You:
A 2. single. Nem hittem a fülemnek, amikor ez lett a második dal, amit felküldtek a slágerlistákra. Oké, dallamos, de ez tényleg egy chewing gum pop. Sőt, az eddig dícsért dalszöveg is kicsit bugyutára sikerült. Azonban, ha ezektől elvonatkoztatunk, akkor egy egész jó kis egynyári sláger lehet belőle. Mo-n tuti nem :) A Billboard Hot 100 listára nem került fel, de a Hot rock songs listára igen, ahol nem tud megragadni, a 12. helyen kezdett, majd 3 hét múlva a 21.-en áll. Kicsivel jobb eredményt ért el, mint a nyitódal... De hát ez messze van az elvártaktól és a nagy paramore sikerektől. Szerintem ettől függetlenül nem fognak a süllyesztőbe kerülni, van akkora tehetség még ez a 3 fős csapat is, hogy érjen el sikereket, de slágerek nélkül ilyen fiatalon nem sokan húzzák a szakmában. Nem lehet mondani, hogy rossz producerekkel dolgoztak volna, csak most ez ilyen útkereső lemezre sikerült. A Still Into You klipje is igazi tinis, rózsszín lett. Mondjuk ehhez még illik is, de Hayley antiAvrilLavigne státusza ezzel ledőlt, sőt Avril szinte keményebb, mert amikor őt utoljára ágyban láttam, akkor legalább másnapos volt és elhagyta a fasziját. De Hayley megjelenése, puszta látványa viszi a hátán a produkciót és önkéntelenül csodáljuk Williams-et a replay nyomogatások közepette. Azért a refrén kifejezetten jóra sikerült.

Anklebiters:
Innentől fogva már látványosan hullámzó a lemez teljesítménye. Ez a dal inkább fért volna fel valamelyik korábbi anyag b oldalán. Bár nem emlékszem, hogy korábban használták volna ennyiszer a cimbalmokat, mint itt. Röviden: dal, arról, hogy ne törődj mit gondolnak mások. 

Interlude: Holiday
Gimis végzősők, éppen aktuális. Utána nyaralás a parton. Egy kis feelgood ukulele session. Ezektől a kis akusztikus daraboktól lesz alternatív a lemez stílusa :) Ez a legjobb a 3 akusz dal közül. 

Proof: 
Jön a végjáték, és emeljük a lécet. Kíváló dal, van benne Paramore-os dinamika, viszont már az érettebb hangzás, hadarás nélkül, egész jó dobbal és hangszereléssel, persze Hayley hangja nélkül mit sem érne az egész. Ennyire játékos még sosem volt, és ennyire szexi sem mint itt. Bárki rávágná a 'yes'-t amikor édeskésen kérdezi hogy 'Do you love me? 'or you gotta do is say yes'. Ebbe nem lehet belekötni, elférne a korábbi lemezeken is.

Hate to See your Heartbreak:
Midtempo és ballada között lavírozó dalocska. Ez is jó-jó, de ha azt nézzük, hogy nem Hayley Williams a zenekar neve, hanem Paramore, akkor talán érthető, hova akarok kilyukadni. Például az All I Wanted is you-ban is volt egy odabaszós szóló, megfejelve Hayley teljesítményét. Itt inkább vonósokat látunk, meg Sting fejét imbolyogni a levezető részben.

(One of those) Crazy Girls:
Ez viszont megint egy erősebb darab. Kicsit ötletesebb minden téren. Igazi csajos szám. Csalódunk szerelmünkben, de nem akarjuk elengedni. Olyan gyönyörűen énekel, hogy öröm hallgatni. Egy jól felépülő dal, szerencsére nem a hárompercesek szisztémája szerint, hanem ahogy kell egy jó dalt, ennek rendje szerint csak 2 perc után kapunk egy refrént, ami lehet, hogy nem is refrén, hanem egy verze. A végére már Hayley is egy lesz azok közül az őrült csajok közül.

Interlude: I'm not angry anymore:
Újabb ukulelés break

Be Alone:
Az album végén újra utat kap az alteres, punkosabb vonal. Riot-os hangzás, szerintem koncertre összeér ez a dal. De megjegyezném, hogy hiába készült 4 évig a lemez, sokszor olyan, mintha mégsem lenne teljes, talán a kivált tagok miatt? Ezt már nem tudhatjuk meg, de egy ilyen dal a Riot-on húzó lett volna, itt már az elfáradt anyag végére jutott.

Future:
És itt jön egy meglepetés. Egy olyan próbálkozás, amit még nem hallottunk tőlük korábban. Persze ez is csak egy B-dal, de érdemes többször meghallgatni, mert a második felére már már hard rock nóta válik belőle, de inkább maradjunk a new wave-nél, ami azért pozitív. A Future és a part 2 mindenképpen újító szándékú, előre mutató dalok, de valószínűleg komoly befolyást nem szerez ez az irány a Paramore jövőbeni életében sem. Jó, hogy itt vannak, a rockosabb vonalt szeretők szeretni fogják, és megmaradnak a zenekar mellett, azonban ez a lemez vízválasztó lesz sokaknak, főleg aki már felnőtt a Brand New Eyes óta és eltávolodott a zenekartól az utóbbi pár évben, nem hiszem, hogy őket visszahozná egy érettebb Paramore, mert a zene első hallásra nem lett érettebb, második hallásra pedig puhább lett mint a korábbi albumok. Harmadik hallgatásra pedig körvonalazódnak az új kedvencek azoknak, akik továbbra is kitartanak a kedvenc ex-tini punk együttesük mellett. Mert ez a Paramore jó, és Hayley tehetsége még sokáig továbbviszi az együttest, vagy saját karrierjét. Meglátjuk.

Addig is, Június közepén Paramore koncert a Budapest Park-ban

sze
7

aug
30

ddd

| Szerző: A. Dalton | 9:46 pm

jan
25

Napi zene

Címkék: the night you are cascade deluka | Szerző: A. Dalton | 5:45 pm

Deluka elektronikus és indie-s egyben, ja és az énekesük nőnemű ;)

 

sze
9

Ugyanazon a nyáron tűnt fel mindkét együttes (La roux és the xx) A La Roux viszonylag gyorsan, októberre kifutott a slágerekből, viszont egész évben erős volt, a korai Quicksand-el, ezért őket 2009-re jelölték a legrangosabb új brit előadó díjra. Sajnos nem ők nyertek, idén viszont egy másik nagyon jó zenekar The XX, érdemes őket megismerni itthon is. Szerencsére a web 2.0-ának köszönhetően egyre többen eljutnak az ízléses zenéhez, mert ugye itthoni rádiókból szart lehet csak hallani.
Pár videó tőlük:

 

Egyik kedvencem a Basic Space:

aug
18

I'm not your toy

Címkék: video live demo im la your toy not roux | Szerző: A. Dalton | 9:46 pm

Csak egy játék vagy más szemében? Miközben úgy érzed megbolondulsz valakiért, de ő mást akar, viszont téged simán elutasít. Mi a teendő? Hallgasd meg ezt a dalt és erősödj!

Demó verzió

MTV Live Sessions:

Live at Itunes Festival

aug
4

"You're a precious stone
You're out on your own
You know everyone in the world
But you feel alone"

 

"Green light, 7-Eleven
You stop in for a pack of cigarettes
You don't smoke, don't even want to
Hey now, check your change
Dressed up like a car crash
The wheels are turning but you're upside down
You say when he hits you you don't mind
Because when he hurts you you feel alive
Oh now, is that what it is"

Továbbiakban spolierek és dalok, amiket elpróbáltak...

 

aug
1

Még mindig jóóóó

Címkék: live la élő roux | Szerző: A. Dalton | 11:41 pm

Elvileg USA-ban kéne turnézniuk, de Elly végkimerüléssel hazarepült pár hete, úgyhogy augusztus végéig biztos nem hallhatunk új felvételeket. Torka felmondta a szolgálatot
Hozzánk legközelebb Ausztriában, a St. Pölteni fesztiválon lesznek

júl
26

Napokban jelent meg a La Roux legfrissebb remix lemeze, amit Elly Jackson már a producerével Ben Langmaid-del vett fel. Tehát várható, hogy ez az anyag ütősebb lesz, mint az előző Major Lazer-es elszállás.
Az album digitális formában is kapható, cd formában valszeg nem ér el ide, tartalmazza a Rolling Stones Under My Thumb átdolgozását is.
Ez az album kötelező. Különböző oldalakon még nincs fent, várni kell, youtube-on egy 20 perces ízelítőt találunk és pár dalt.
 

Tracklist
01. Japan – I Second That Emotion
02. Heaven 17 – Come Live With Me
03. Joyce Sims – (You Are My) All And All
04. Hally & Kongo Band – Afrikan Man
05. Fever Ray – When I Grow Up (D. Lissvik Version)
06. Doris Troy – Just One Look
07. Freur – Doot Doot
08. Jam Crew – Exotic Nations
09. Ellis, Beggs & Howard – Big Bubbles, No Troubles
10. Fox The Fox – Precious Little Diamond
11. Tears For Fears – Suffer The Children
12. Blancmange – What’s Your Problem
13. I Blame Coco – Self Machine (Coconut Candy "No Need For Plastic Palm Trees" Elly Jackson Remix)
14. Paul Haig – Big Blue World
15. Kavinsky – Testarossa Autodrive (SebastiAn Remix)
16. La Roux – Under My Thumb
17. Gerry Rafferty – Right Down The Line

jún
18

 Elly egy facebook-os megkeresésre azt válaszolta, hogy az új lemez felvételeit szeptemberben kezdik felvenni vagy egyáltalán megírni, hozzátette, hogy igazából csak decembertől a turnék után tudnak rendesen nekiállni az új anyagnak, tehát leghamarabb 2011 tavaszán vagy nyarán jelenik meg az új lemez. Ne feledjük az előző 2009 júliusában jelent meg, az első single meg már több mint 1 éve.

Isle Of Wight fesztiválról élőben közvetítettek két dalt is, ezeket a videókat láthatjátok lent

 

Egy kép az Elle magazin júniusi számából:

máj
28

Lazerproof és más

Címkék: la roux lazerproof | Szerző: A. Dalton | 10:24 pm

Hát a Lazerproof egyszer hallgatós lett számomra, nem az én műfajom, maradok a jól bevált eredeti la roux lemeznél.

Turné: Elindul 30.-án La Roux következő amerikai turnéja, ezután visszatérnek európába és számos fesztiválon fellépnek a nyáron, többek között Glastonbury-n és a hozzánk legközelebb eső St. Pölten-i Frequency fesztiválon is.

Tweet: Nehéz az átállás Elly számára, nem tudott előző éccaka aludni :P, itteni idő szerint volt egy rádióinterjúja ma este, majd vissza lehet hallgatni. Cherry Tree Radio

máj
26

Na itt van a remixalbum!

http://www.maddecent.com/blog/lazerproof : Itt letölthető

Várni kell a visszaigazoló levélre, mert a szerverük összeomlott. Mindenki ezt akarja megszerezni. Még Én sem kaptam meg a letöltési linkemet. Várunk
De egy videót már feltöltöttek a yourube-ra:

 

máj
25

Lazerproof

Címkék: la roux lazerproof | Szerző: A. Dalton | 11:57 pm

Új mixanyaggal jön ki Major Lazer La Roux-val közösen mixelt lemeze, ami ingyenesen lesz letölthető holnaptól itt:  http://www.maddecent.com/

La Roux első albumán találhstó dzámok újragondolásáról van itt szó. Reggel töltjük.

máj
20

Heti tweet from €lly

Címkék: eyes la my cover roux tweet | Szerző: A. Dalton | 8:47 pm

Elly megköszöni Coco-nak (I blame Coco - együttes), hogy végignyomták velük a turnét, és ajánlja a dalait a myspacen: www.myspace.com/iblamecoco  , amik között tényleg vannak jó dalok, hamarosan megjelenik az 1. nagylemezük is.

Egy filmet ajánl a figyelmünkbe, a Heartless címűt, holnaptól játszák a briteknél, nálunk egyelőre nincs tervbe véve, hogy láthatjuk a vásznakon, de hát okosan megszerezhetjük.

Ha jól fordítom akkor a mi Elly-nk (hú de szarul néz ki leírva) elkezd futni, vigyáz az alakjára, még mindig nem lehet róla eldönteni, hogy sovány vagy chubby, de biztos nem fog ártani egy pár kiló leadása, mert hiába néz ki olyan soványnak azért toka befigyel (vagy onnan énekel egy béka??:D) Egy interjújában bevallotta, hogy kiskorában igencsak kövér kislány volt. Nem akarom basztatni, de ha jobban megfigyeljük akkor ennek a nyomai meglátszanak. Vagy ha mégsem vagyok genetikus, akkor a bevallottan Meki függő kajálás teszi...

A Post végére egy dal, amit mostanában sűrűbben hallgatok, mint a többit. Valamiért csak most értettem meg miről is szól valójában:

máj
15

Tegnapelőtt lett vége a Golden Tour-nak. Mostantól a fesztiválszezon beindul, La Roux-nak május 30.-ától. Gondolhatnánk, hogy majdnem 3 hét alatt akár egy lemezt is összedobhatnának, de legalább egy új single nem ártana. Az I'm not your toy is már 7 hónapos. Új album megírását az év végére igérték, de az új lemez az lehet, hogy csak a tavasz elejére lesz. Félév múlva okosabbak leszünk, mindenesetre az Under my Thumb-ot kiadnám azonnal.
A golden tour újítása a saviour akusztikus eljátszása:

 

máj
14

Véget ért a La Roux - Golden Tour. €lly kiemelte twitter oldalán, hogy nagyon várta már a hazai Brixton Academy koncertjét, de viszont neki a Manchesteri buli tetszett a legjobban. Viszon tuti volt nagy mulatozás a londoni gig után, mivel hajnali 3 és 4 között twittelt, ilyet, hogy " Énekes éjszaka, autókereskedő/pimpelő nappal :D:D, egyik rajongónak köszönte meg, hogy kapott egy "I love brixton" nyakláncot és kiemelte nagyon várja már az idei fesztiválszezont. Kár, hogy hozzánk nem jönnek. Amúgy St.Pöltenbe mennek a Frequency-re, az nincs olyan messze, jegyet meg csak az egész fesztiválra lehet kapni asszem, úgy meg már drága.
Közben elmarad a Lisszaboni koncert, de megígérte, hogy a Júli 8-ai koncerten ott lesz.
Kelis In for the kill változata a videóban:
 

ápr
27

Self Machine

Címkék: remix la i machine self coco blame roux | Szerző: A. Dalton | 2:19 pm

I blame coco - Self machine c. számát remixelték meg. Egyelőre semmilyen háttérinfóval nem tudok szolgálni, de úgy érzem Ben vett részt nagyobb arányban a remix-ben, mivel Elly nem énekel a számban, meg egy turné kellős közepén van, Ben pedig otthon remixelgethet.
Remek dal lett, egyből a fülembe mászott:)


 

ápr
25

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a Blog első bejgyzése, ami a La Roux-ról fog szólni, de mégkülönösebben a frontcsajról az andgrügin ELLY JACKSON-ról, akiről csak szuperlatívuszokban beszélhetők. Ő egy IDEA, a tizenéves csajoknak a tökéletes pasi, a huszonéves fasziknak a kedves barátnő. Szóval erről lesz itten szó. Az első videó a bécsi koncerten készült legújabb számuk: az under my thumb, tökéletes előadása. I love it/her. de tényleg.

A blog céja a magyar böngészők körében is megismertetni Elly-t, aki egy nagyon meghatározó személyiség lett az elmúlt másél évben a brit popszakmában

 

süti beállítások módosítása